Senkinek nem kell bemutatni az Exodus névre hallgató amerikai thrash ősmasszívumot. A csapat rajongói minden bizonnyal hőn áhítják az idén áprilisra ígért sorlemezt, amely Exhibit B: The Human Condition címmel jelenik majd meg. Addig azonban itt egy élő mészárlás, amely talán még a legínyencebb thrashereknek is ugyanolyan finom falat lehet, mint amilyennek az új korong ígérkezik.

A dalokról igazából nincs mit mondanom. Egyszerűen nem érzem szükségét, hiszen mindenki, akinek mond valamit az Exodus név, tudja miről van szó. A teljes címén Shovel Headed Tour Machine: Live At Wacken And Other Atrocities hangsávjában bestiálisan szól minden, érezhető a profizmus, és hogy az adrenalin le és fel járt a színpad meg a nézőtér között. Rob hallhatóan nem Shakespeare nyelvét beszéli, legalábbis ismereteim szerint az angol drámaíró-óriás nem használta ennyire kiterjedten a „fuck” szót és a belőle vagy vele képzett, valamint képezhető szavakat és kifejezéseket, de ez egy thrash koncerten valószínűleg senkinek nem ütötte meg a fülét. A szememet viszont megütötte valami. Millió embert meg fejet látni a felvételeken, ami az ilyen fesztiválokon nem számít rendhagyónak, kis hazánkban viszont ennek a létszámnak a századrésze is csúcsot döntene egy thrash összeröffenésen.

A nótaválasztás első osztályú, a banda irgalmatlanul pörgős műsort állított össze, csak a magasröptű felkonfok alatt adtak esélyt némi pihenőre. A dalrend javarészt a Tempo, a Kill Machine és az Exhibit A – azaz a reunion utáni – lemezek anyagán áll, de kapunk négy nótát a zseniális ’85-ös debütről, a Bonded By Blood-ról is. Ez egyfelől kihagyhatatlan, másfelől tavalyelőtt jött ki a korong remake változata, a Let There Be Blood. Aki a régebbi nótákhoz ragaszkodna, már megkapta a maga koncertjét, a 2007-es Double Live Dynamo anyagában csak a klasszikusok szerepeltek.

Az egyetlen negatívum a koncertprogrammal kapcsolatban az, hogy a nyitó Bonded By Blood első és a záró Shovel Headed Kill Machine utolsó hangjai túl közel vannak egymáshoz a „t” jelű tengelyen, azaz alig több mint egy óra játékidő és 11 nóta azért kicsit karcsúcska. A korra nem foghatnak semmit, hiszen a veteránokból álló csapat olyan kamaszosan vehemens energiákkal pörögte végig a bulit, mintha ma is huszonévesek lennének. Még Rob is játszi könnyedséggel mozgatta férfias mázsatörő alkatát, amelyről az jutott eszembe, hogy ha megüresedne a kb. 75 kilójával kakukktojásnak számító Burton posztja a Fear Factoryban, a társaság valószínűleg Dukes-t keresné meg először, aztán Russ Andersont vagy Chuck Billyt, de Blitz Ellsworth szóba sem jöhet.

Pár szó a kiadányról… A csomagolás a banda 2008. júliusában, a Wackenen felvett műsorát rejti, némi plusszal kiegészítve, úgymint az utóbbi öt esztendő turné-dokumentációja video-jegyzetekkel, fotógalériákkal, és promo videókkal. A szett két DVD-ből áll, a limitált változathoz jár egy audio-CD is a hanganyaggal, ami külön, dupla vinilen is megvásárolható.

Nem tudom, ki hogy van az ilyen koncert-cuccokkal, én szeretem őket. Minden bizonnyal telhetetlenség a részemről, de sok banda megajándékozhatná a rajongóit valami hasonlóval. Jó anyag, és a Destruction is kijött egy hasonló Wackenes videóval Savage Symphony címen…