Kiadó: CainA budapesti Cain zenekart 2005-ben alapította Bakó Károly, Mezei Péter (Bubu) és Gerő Balázs. Ők alkották az előd Lethargy zenekart is. Bemutatkozó albumuk Kiszabadulok címmel, 2009-ben készült el, amit megelőzött a 2006-os Lépd át a múltat címet viselő négyszámos kislemez. Kereskedelmi forgalomba még nem került a debüt album, addig viszont letölthető formátumban terjesztik. (A Vaskarcon letölthető!)
A háromtagú formáció stílusa a rock zenén belül a dark rockhoz áll a legközelebb, de több irányba is kikacsintanak. Különböző elemek épülnek a zenéjükbe, az alternatív megoldásoktól kezdve a hard rockos, metalos momentumokig. Ügyesen csinálják mindezt, ugyanis a csapongást elkerülve, ezek inkább színesítik a zenéjüket. Kérdés, hogy az effajta muzsikának sikerül e megtalálnia a közönségét ma Magyarországon.
A Kiszabadulok albumot Mátyás Attila stúdiójában vették fel Óbudán, míg az előző produktumot Daczi Zsolt (R.I.P.) stúdiójában rögzítették. Mint kiderült, Gerő Balázs a Mátyás Attila Band tagja is egyben, valószínű ez vezetett a közös munkához, illetve a stílusok közti átfedés.
Érződik zenéjükön az F.O. System öröksége, New Model Army, The Mission hatásokkal, valamint a The Cult stílusjegyei is fellelhetők a Cain zenéjében. A riffekben gazdagabb dalokban, a rock, illetve metal csapatokra jellemző vehemencia és keménység is megfigyelhető. Ez a karcosság amúgy kifejezetten jól áll nekik, és a fiúk elmondása szerint már keresik az új tagot, aki a második gitárt kezelné. Biztos nagyot dob a hangzáson és élőben is jobban megdörrennek a dalok két gitárral.
Sokszor éreztem azt, főleg a sorszerkezetek, illetve a szótagolás miatt, mintha hard rockba oltott Hobót hallgatnék, de bármily furcsa, Bakó Károly hanglejtése, kiejtése többször eszembe juttatta Zoránt és Cseh Tamást (R.I.P.) is, valamint a már feloszlott Árnyak zenekar is megidéződött bennem a csapat zenéjét hallgatva. Zeneileg tehát több stílust ötvöz a Cain, és ez segíthet abban, hogy a fentebb említett bandák hívein kívül szélesebb réteghez is eljusson a nevük.
A szövegekben konkrét dolgokról - mint az iraki háború - éppúgy szó van, mint a lélek belső vívódásairól. Az utóbbi téma jobban illik a zenei oldalhoz, ott erősebb hatást ér el. A már említett iraki témát boncolgató dallal, az Amerikai álommal kezdődik a lemez. Készült hozzá egy klip is, ez a szöveg pontos képi megfelelője. A folytatásban már az emberi lélekhez közelibb témák következnek.
Egyébként a szövegeket, ha jobban megvizsgálja az ember, úgy tűnhet, hogy egy koncepció köré épülnek. A téma lehet akár az emberbe zárt gép, vagy az érzelmek, gondolatok elgépiesedése, a külvilágtól való elzártság érzése. A koncepció, azért is tűnhet helytállónak, mert a dalszövegekben rendre egyes szám második személyt használ Károly. A frontborító is a be- illetve elzártságot hangsúlyozza. Ezt a feltevést majd a zenekar tudja megerősíteni, vagy elvetni.
A máshol is visszatérő gondolatok mellett, a zenei illetve énekdallamok több helyen hasonlóak, bár lehet, ez nem volt szándékos. Emiatt viszont, kicsit egysíkúvá válik az album bizonyos részeken. Mindemellett ügyesen megírt, kidolgozott dalok szerepelnek a lemezen, melyek jól illeszkednek egymáshoz, mégis vannak, melyeket külön kiemelnék. Ilyen a már említett, Amerikai álom, mely lehet, hogy az alapja az albumon szereplő gondolatoknak, nekem mégis kilóg a sorból. Talán a direktsége miatt.
Nagyon erős, és az album csúcspontjai közé tartozik a Tudnom kell című dal. Itt a zene, a szöveg és az énekdallamok remekül el lettek találva. Akárcsak a Nem vártak rád és a Túl messze esetében. Előbbi biztos koncertkedvenc lesz, az elsőre ható refrén miatt.
Megemlíteném még a két lassabb, nyugisabb tételt is, amik az Összetartozunk illetve a Nem ez az a föld címet kapták. Különösen az utóbbi az, ami a kedvencem lett az albumról, a Nem vártak rád mellett. Szerintem ennek a dalnak van a legnagyobb hatása, még ha az egyik legcsendesebb is. A szöveg itt is remek.
Vannak sajnos kevésbé eltalált pillanatok is, ahol a figyelem elkalandozhat. Előfordul, hogy a refrén kissé monoton hatása visszavesz a nóta erejéből, mint a Csak kérd vagy az Álomgép daloknál. Azonban, ezeknél is elég gondolatébresztő sorok szerepelnek.
A hangzás lehetne erőteljesebb, annak ellenére, hogy az arányok jól eltaláltak, és a hangszeres játékra sem lehet panasz. Bakó Károly hangja kifejezetten illik ehhez a zenéhez, igaz a suttogósabb részeknél eléggé figyelnem kellett, hogy értsem a szöveget. Ahogy említettem - és már folyamatban van - még egy gitáros nagyot dobna a dalokon.
Jól kidolgozott lemezzel jelentkezett a Cain zenekar, amit koncertekkel támogathatnak meg a legjobban. Kisebb korrigálások kellenek csak a jövőre nézve, de bíztató a bemutatkozás. Igaz, ez eléggé rétegzene, de azért meglelheti a közönségét, csak megfelelő csatornákat kell találni hozzá, illetve sokkal, de sokkal több infót közölni magukról, mert a honlap még igen szegényes, és máshol sincs sok adat róluk.