Tankcsapda - Lejárt lemez

Tegnap este debütált a Tankcsapda Lejárt lemez című új videoklipje, amely öt napig, öt különböző helyszínen készült Kovács Kornél rendezésében, ebből a két fő központi helyszín egy roncstelep és egy óvoda udvara.

A történetben egy házaspár élete tragikus fordulatot vesz, és a sorsuk titokzatos módon összefonódik a klip többi szereplőivel.” - összegzi a klip képi világát a rendező. „A szívbe markoló jelenetek és a klip végi csattanó miatt biztos vagyok benne, hogy a néző szinte azonnal újra akarja majd nézni…” A Lejárt lemez dal a tavaly megjelent Rockmafia Debrecen című új Tankcsapda albumon található. „Ez egy klasszikus hard rock, lassú szám.” - jellemezte Lukács Laci. „Egy sláger, ha úgy tetszik. Egy dallamos, nagy ívű gitárszólóval, refrénnel megtámogatott, kemény rockzenei lassú dal. Persze van benne néminemű eltérés ettől a klasszikus vonaltól. Nem egy tipikus szerelmes dal, ahogy a klipje sem egy ilyen 'fiú és lány egymásba szeret és a végén boldogan élnek, amíg meg nem halnak'. Ennél azért a videó lényegesen komorabb vagy mogorvább lesz…” A klip még vágóasztalon volt, amikor március elején elindult a Rockmafia Debrecen lemezbemutató turnéja. A tavalyi Arénaturné után a tavaszi koncertek különlegessége, hogy kevés kivételtől eltekintve, ezúttal ismét klub helyszíneken látható a zenekar. A lemezbemutató koncertek egészen októberig tartanak, a turné a fővárost is érinti, három klubban is színpadra lépnek: március 21-én a Kék Yukban, április 4-én az A38 Hajón, április 12-én pedig a Barba Negrában játszanak a Tankok. A lemezbemutató apropójául szolgáló Rockmafia Debrecen album 2012-ben a MAHASZ által összesített album- és válogatáslemez-listán az eladási darabszám alapján első lett, egyébként már átlépte a 20 ezres eladási példányszámot is, ezzel az utóbbi évek legsikeresebb magyar rock lemezének tekinthető.

tankcsapda.com | facebook.com/tankcsapda

Metal Battle Hungary - Ki van a tízben?

Idén Magyarországon is elindult a világ legnagyobb metal tehetségkutatója, a Wacken Open Air fesztiválhoz kapcsolódó Metal Battle!

A Metal Battle története 2004-ben kezdődött, és mára a világ közel harminc arénájában csapnak össze a bandák, hogy a W:O:A fesztiválon megrendezésre kerülő nemzetközi döntőbe kerüljenek. Február első napján a hazai bandák is esélyt kaptak, hogy a Wackenen is bizonyítsák rátermettségüket. A magyar változatra március 14-ig jelentkezettek közül a Bali Dávid (nuskull.hu), Brucker Bence (Supersize Recording), Dankó János (Lángoló Gitárok), Jakab Zoltán (Phoenix Music Hungary) és Lénárd László (HammerWorld) alkotta zsűri választotta ki azt a tíz csapatot, amely április 28-án a Dürer Kertben megrendezendő döntőn egymásnak feszülhet, természetesen értékes nyereményekért, és természetesen a fődíjért. Az elmúlt hét végén mi is gondoltunk egy merészet, és megkérdeztük olvasóinkat, melyik az a tíz zenekar, amely véleményük szerint eséllyel küzdhet meg a Wacken Metal Battle döntőjébe kerülésért. Az eredménnyel kapcsolatban kattints a Részletekre a cikk láblécében!

metal-battle.hu | facebook.com/../Metal-Battle-Hungary/.. | metal-battle.com/countries13/hungary13

A HangSúly zenei díj idei nyertesei

Minden eddiginél szorosabb eredményt hozott a HangSúly zenei díj 8. szavazása. Három kategóriában is újabb körre volt szükség, hogy a 2012-ben megjelent legjobb hazai hard rock/metal kiadványok közül is a legjobbat válassza ki a tizenhárom internetes rockmagazin szerkesztőségéből álló zsűri. Díjat kapott végül az Angertea, a Leander Rising és a Cadaveres zenekar, valamint Schmiedl Tamás és az MD Stúdió, illetve a Grindesign grafikai műhelyt képviselő Borbás Róbert.

Az idei HangSúly zenei díj kategóriánkénti részletes végeredménye a hír láblécében a Részletek gombra kattintva olvasható. A HangSúly zenei díj hivatalos honlapján eddig is folyamatosan gyűjtötte a frissen megjelent hazai rock/metal kiadványokat, de mostantól a HangSúly facebook oldalán is naprakész információkat nyújtanak a magyar metal színtérről, természetesen elsősorban a hangzóanyagokra koncentrálva, de a megjelenésekkel kapcsolatos hírek mellett zeneletöltések, videóklipek, és a magyar internetes rockmagazinok néhány ismertetője is olvasható lesz az oldalon. Lájkoljátok, osszátok!

A HangSúly zenei díj honlapján található videótárban továbbra is hangos ízelítőt talál mindenki a 2012-es év hazai terméséből, a dallamos hard rocktól a black metalig, közel 40 zenekar közreműködésével.

hang-suly.hu | facebook.com/hangsuly

Rituális sötétség a Trafikban

A konzervatív zenerajongók minden bizonnyal úgy vannak vele, hogy a zenében is az a leghelyesebb, ha jóllakik a kecske, és megmarad a káposzta is. Namármost, bár az Aluk Todolo nem az a kifejezett konformista, szabályokhoz és elvárásokhoz ragaszkodó zenekar, sem a kecskét, sem a káposztát nem hiányolhatja senki albumaikból és előadásaikból.

A káposztáért ugyanis esetükben a német zene egyik legnagyobb vívmánya, a róla elnevezett krautrock jelenléte felel, a kecske pedig természetesen a black metalt jelöli. E két műfaj váratlan, de egyáltalán nem erőltetett vegyítése adja a kifejezetten rituális, alkimista szándékkal játszott zene alapját. A fentiek mellett a drone, a noise és az ambient irányzatoktól sem idegenkedő francia trió a múlt évtized közepe óta létezik, és az évek során a Roadburn fesztivál szervezőitől a néhány példányos fanzinokon át a Pitchfork stábjáig számos mértékadó underground és indie véleményformáló figyelmét felhívta már magára. A mostaninál jobb lehetőség ezidáig mégsem adódhatott a velük való közelebbi megismerkedésre, ugyanis pályafutásuk eddigi csúcsára egyértelműen harmadik nagylemezükkel, a tavalyi Occult Rockkal értek fel. A Watainnal és a Deathspell Omegával közös kiadónál dolgozó csapat itt már nagypályára váltott: az album egy elsöprő intenzitású, 80 percen át üresjárat nélkül vibráló, black metalosan vérmes és krautrockosan hipnotikus zenefolyam, amelyet többfelé is az év legjobb lemezei közé választottak, és amely különösen izgalmas alapanyagot szolgáltat egy élő fellépéshez. A 2013-as év egyik legaktuálisabb és legújítóbb hangzású metal(-közeli) zenekarához Budapesten két másik öntörvényű és kísérletező kedvű előadó is csatlakozik. Egyikük a Prurient, a Cold Cave és az Ash Pool révén ismert Dominick Fernow kiadójától, a Hospital Productionstől érkező egyszemélyes projekt, az olasz horrorfilm-soundtrackek világát a dark ambienttel és az elektronikus zajzenékkel keverő amerikai Lussuria, a másik pedig a neofolk színtérhez sorolt, de annak határait gyakran átlépő hazai Scivias, amely két év után, új felállásban tér vissza a színpadra, és mint mindig, most is egyszeri és egyedi koncepció alapján építi fel előadását. Belépő a helyszínen 2500 Ft. Az egy nappal korábbi (05.20) Jex Thoth (USA) koncerttel közös kedvezményes elővételi jegyár 4500 Ft.

facebook.com/Aluk.Todolo | myspace.com/sciviasofficial | lussuriaambient.tumblr.com
Metal Tank Records - Pánikroham ajándékba!

A szlovén oldschool thrasher Panikk bemutatkozó anyaga a sajtóoldalán megjelentek szerint jobbnál jobb értékeléseket kapott. Most itt az esély, hogy nyerj egy példányt a ma megjelent Unbearable Conditions című lemezéből!

Az Unbearable Conditions tulajdonképpen semmi egyebet nem tartalmaz, mint régisulis, gyors és erőszakos Bay Area thrash metalt, olyan csapatok vénájában, mint a Vio-Lence, az Evildead, a Forced Entry vagy az Acid Reign. Az album második digitális kislemeze a Messiah of Decay című nótával a napokban vált nyilvánossá - itt nálunk is meghallgatható.



A Panikk kiadója, a Metal Tank Records a nagylemez első tíz példányát ajándékba adja. Ha részt vennél a nyereményjátékban, csupán annyit kell tenned, hogy március 25-ig küldesz egy emailt az office@metaltankrecords.com címre a következő tárggyal: “Metal Tank Records Giveaway”. A beküldők közül tízet a Metal Tank csapat véletlenszerűen választ ki, és ha nyertél, felveszik veled a kapcsolatot, hogy az ajándék átvételének körülményeiben megállapodjatok. Ha nem nyertél, de tetszik a lemez, meg is vásárolhatod a Metal Tank Store-ban, szállítással együtt 11,90 euróért. További információk a Metal Tank Records weboldalán találhatók.

metaltankrecords.com


Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Linkek



Hirdetés


RSS Hírek