Tavaly még szinte véget sem ért a 16. Brutal Assault, mi már azt találgattuk vajon a 2012-esre majd kiket akarnak meghívni a szervezők, illetve „dobáltuk” a neveket, hogy mi kiket szeretnénk látni, mert az egy percig nem volt kérdés, hogy idén is ellátogatunk Jaromerbe! Csak úgy, mint a múlt évben, már a 0. napot megelőző éjjel elstartoltunk, hogy időben ott lehessünk. Egy kisebb és egy nagyobb busszal mintegy 30-an vágtunk neki a bő 500 Km-es útnak, a TERRANIS TOURS jóvoltából. Nyugodt tempóban megérkeztünk és 8.-án délelőtt már a kempingben „kolbászoltunk” a megfelelő sátorhely után kutatva. Kissé meglepődve tapasztaltam, hogy már akkor rengetegen vannak, és hogy a korábbi évvel ellentétben a V.I.P. sátor helyek gyakorlatilag a ¾-ét lefedik a kemping területének. Miután felállítottuk a sátrakat még rengeteg időnk volt a kapunyitásig, így kinéztünk a városba pár sör erejéig hogy mi a helyzet… Szomorúan konstatáltam, hogy kedvenc árusunknak (Gusztinak) nyoma sincs eltűnt gulyásostól/brutal burgerestül együtt, helyette a vietnámi nudli árusok vették át az uralmat szinte mindenütt. Mivel ezt a változást nagyon nehezen tudtuk feldolgozni, kénytelenek voltunk egy halom sörrel csillapítani a bánatunkat! Elég gyors tempóban kezdtük felvásárolni a „six pack”-eket!
Május 4., péntek, Age of Nemesis, koncert? Mit lehet ehhez hozzátenni?
Mikor először megláttuk az infót, sokan nem hittük el…
Május 4., péntek, este, Crazy Mama. Krecsmarik Gabi kint beszélget a klub előtt.
Sokan még mindig nem hittük el. Pedig, de: „a zenekar játszott – és tette mindezt nagyon jól”.
A továbbiakban a magyar progresszív metált megteremtő, hosszú-hosszú ideig inaktív csapat visszatérő koncertének rövid beszámolója. Reméljük, mostantól (BZ-t idézve) "kezdődik az uralkodás".
Március 16.-án Dunaújváros valamennyi keményvonalas arca a Terminálban tombolt. Az este folyamán négy kiváló banda bontotta le a klub falait. A The Morning Star szervezése révén létrejött esemény legnagyobb durranása az utolsó Janó Misis Magma Rise koncert volt, de fellépett még a Septicmen és az Inside My Head is. .>>TOVÁBB>>
Nagy reményekkel tértem az AranytTíz Kultúrház harmadik emeletére délután. Az alapvető felhívása a rendezvénynek az volt, hogy „Fogjunk össze a rockért! Kezdjük rockzenével a 2012-es évet!” S reménykedtem, hogy leszünk egy páran, lévén országos színtű a dolog.
Valószínűleg túl nagyok voltak az elvárásaim a közönséget illetően, pedig a szervező kifogástalanul tette a dolgát, gondosokodott a NomadÉtel.hu-n át igazán színvonalas étekről is. Hú, az tényleg finom volt.
December 28. - ez a karácsony utáni, s szilveszter előtti köztes állapot, amikor kurvára elvagy fáradva az évtől, de közben nagy izgalommal vársz a szilveszteri partira (nálam legalábbis ez így működik). Tehát, a jókedv garantált. Szóval, 2011. december 28-án, immáron második alkalommal került megrendezésre Kárpátalján, Beregszász városában a Rockkarácsony nevezetű, rendes metálosoknak való rendezvény. Az estéhez öt zenekar biztosította a jó hangulatot: a Black Sun, Whiplash, Aftermath zenekarok, valamint Magyarországról érkezett főzenekar, a Radar és a beregszászi Judas Priest Tribute Band.>>TOVÁBB>>
December 16-án, első ízben került megrendezésre az ungvári DMA - Death Metal Assault - szervezésében, a Total Cover Party nevet viselő rendezvény. Nagy izgalommal vártuk az eseményt, hisz a bandák neveinek kilétét mindvégig titokban tartották a szervezők, mindössze csak azt tudhattuk, hogy zömében death, black, thrash (Sepultura, Sodom, Slayer, Kreator, Paradise Lost, Death…stb.) metal feldolgozások fognak terítékre kerülni helyi, kárpátaljai zenekarok előadásában... >>TOVÁBB>>
Nem mindennapi élményben lehetett részük azoknak, akik 2011. november 12-én ellátogattak az Aranytíz Művelődésiházban. Az Ezüst-Patak zenekar egy egészen különleges koncerttel lepte meg közönségét...>>TOVÁBB>>
Hazánk legpatinásabb női rock csapata a Cherry Bomb a RedHearttal múlt szombaton Győrben tartottak bulit és bizony a Shadow Rock Cafe teljesen megtelt a két zenekarra. Így nem nehéz kitalálni, hogy fantasztikusra sikeredett az első közös koncert.
Már 9.-én este (a 3 napos fesztivál 0. napját megelőző éjszaka) elstartoltunk Bp.-ről, hogy újból részesei lehessünk az immár 16. alkalommal megrendezett BRUTAL ASSAULT fesztiválnak. Egy nagy 20 személyes, direkt erre az alkalomra szervezett busszal mentünk, amit egy jó barátom a Terranis Productions-t üzemeltető Gábor Tamás vezetett. (Ezúton is még egyszer egy nagy köszönet neki a lehetőségért!) A bő 9-10 órás út után már korán reggel a helyszínre, azaz Jaromerbe értünk, így bőségesen válogathattunk a még szép számban üresen álló sátorhelyek közül...
A koncert keddi napra esett, tehát tudtam, hogy hétköznap nincs bulink, így természetesen „Igent!” mondtam. Amúgy is terveink közt szerepelt eljutni az elszakadt határon túli magyar lakta településekre is. Fontosnak éreztem, hogy ezen területeken is megmutassuk magunkat a „Crossholdert”, mivel nemrég értünk haza egy thaiföldi turnéról, ami a világ másik szegletében van és nagy szeretettel fogadtak minket...