 Kiadó: Saját Kiadás/Független
Downcast Art Hivatalos Weboldal
Davor Grdić - Basszusgitár
Lukas ©omek - Dob
Jelena Muľar - Vokál
Kristijan Radeka - Gitár, Vokál
Zdravko Smenderovac - Billentyű
Dalok:
1. Everlasting
2. Bloodred Ink
3. Miris Proąlosti
4. Home of Silence
5. Forbidden Memories
6. Face Without a Name
7. Whisper of a Dying Rose
8. Innocence Never Dies with Desire
9. Chants from the Deep
10. Downlight
11. Home of Silence (piano version)
Horvát zenekarral emlékeim szerint még nem igazán akadt dolgom, sőt, ám jobban belegondolva e nemzet még kicsit híres metálzenekarral sem rendelkezik - egy-két nagyon apró feketefém formáció rémlik csak -, mely helyzet látszólag szerintem csak annyira idegesítheti az idillikus természeti környezetben élő horvátokat, mint a Liechtenstein-ieket az, hogy futballválogatottjuk és amatőr klubcsapataik évtizedenként egyszer találnak be az ellenfelek kapujába. Azaz semennyire. Mint ahogy Liechtenstein nem futballnemzet, úgy Horvátország sem metálnemzet. Nincs indíttatás ezek szerint, pedig lehetne, mert ahol akár csak egy kis mértékben is megtalálható a mediterrán íz a progresszív és power metálokat tekintve, ott sok esetben izgalmas dolgok szoktak kikerekedni. A Károlyvárosi Downcast Art-tal e tekintetben nem lehet probléma, bár az is igaz, hogy a 2005-ben alakult női frontos csapattal szemben azért tudat alatt nagyobb elvárásaim voltak. Az ízeket és a fűszereket hiányolom az öt zenész produkciójából, meg talán az autentikusságot, ami által Downcast Art-ékat még csak véletlenül sem lehetne összetéveszteni mondjuk egy osztrák zenekarral. De össze lehet, ami nem feltétlenül nagy baj, bár az arctalanság kellemetlen érzetén könnyen segíthetett volna valami csak rájuk jellemző honi íz. Hogy mi, azt nem tudom pontosan, de ezt a legtöbb zenekar azért érezni szokta.
 Persze nem is tudom miért várom azt, hogy ebben a szimfonikus elemek és gótikus hatások valamint a progresszív felhangok által érdekesebbé tett power metálban nagy csodákat fogok hallani, pláne azzal a sokat mondó ténnyel tisztában léve, hogy az Edenbridge és a Tarja kiválása után erőteljes kommercializálódásnak indult Nightwish zenei világa az irányadó támpont a Forbidden Memories-zel kapcsolatban, szóval hogyha ezen tényezőket - operás hangú énekesnő, bombasztikus, robbanékony gitárok, álszimfonikus grandiózusság - köbre emelném, még abból sem jönne ki semmi szokatlan vagy meghökkentő, de mivel jó dalokkal bármikor elő lehet állni, sőt kell is, így természetesen nincs semmi veszve a horvát ötösfogat részéről. De itt is érzek kisebbfajta bizonytalanságot, amiért talán Jelena Muzar énekesnő kevésbé képzett hangja lehet a felelős, vagy talán Kristijan Radeka gitáros, akitől egy ilyen jellegű albumra én sokkal több egyenes, direkt megoldást, dallamot és főleg valami húzószerep-féleséget várnék, szólógitárosként ugyanis ilyen szinten bűn beleolvadni a többiek játékába. A stílusok vegyítése pedig önmagában még nem is lenne probléma, mert tud ám ez a szimfonikus, progos gótik/power elképzelés remekül is működni, de csak ha ez egy teljesen egyéni hangzást eredményezne, vagy a dalok igazán érdekessé, izgalmassá tételét szolgálná. Ehelyett azonban egy nagyon homogén és sokszor dinamikátlan anyaggal szembesülünk, ami az első három-négy dal után unalmassá és érdektelenné tud válni. Pedig nincs itt óriási hiba tulajdonképpen sem a dalokkal, sőt még a zenészek tudása is átmegy a rostán, de több mint ötven perc zenehallgatás után is csak annyi marad meg az emberben, hogy a Chants from the Deep instrumentális jellege és bevállalósabb hangszeres megoldásai révén toronymagasan az album dalainak átlaga felett áll, és hogy kis túlzással végre nem halljuk Jelena Muzar érdekesen megformált magasait. Nem tudom, és nem is merem megszólni ezt a bandát, mégis úgy érzem, hogy egy magas színvonalon végzett iparosmunkával hozott össze a sors. igazából lehetetlen rosszat mondani erre a zenére - nyilván aki csípőből utasítja el a hasonszőrű cuccokat, az tudna - de a zsenialitás szikrája, az invenció mindent bevilágító fénye hiányzik belőle. Ezt mostanában sok produktumról el lehet mondani, és nem is csak feltétlenül az olyan támogatással nem rendelkező, független bandákról, mint a Downcast Art.
Talán egy kicsit borúsabbnak festettem le a helyzetet, mint amilyen az valójában, de végighallgatni semmiképpen sem esett nehezemre. Archiválás céljából viszont csak az említett Chants from the Deepet merném jó szívvel és meggyőződéssel félre rakni, de azt viszont nagyon! Az viszont megint csak nehéz helyzet elé állítja az embert, amikor a lemez egyetlen dalában meghallod mindazon pozitívumokat és erényeket, amik szinte teljes mértékben hiányoznak a lemez további dalaiból. Tehát rejlene sokkal több érdekesség Downcast Art-ék zenéjében, de ez most bennmaradt. Így aztán egy tipikus, de mindenképp hallgathatónak mondható debütlemezről beszélhetünk a Forbidden Memories kapcsán, ami biztos vagyok benne, hogy egyszer még lesz jobb is!
Értékelés: 7.4/10
Szerző: Fehér Balázs |
