Kiadó:Valse Sinistre Productions
Web: Hypomanie Myspace

Dalok:

1. 19 Stars and the Sweet Smell of Cinnamon 08:01 instrumental
2. Alissa Loves Perfume 05:30 instrumental
3. If Only the Seas Were Merciful 08:29 instrumental
4. Lullabye for Ian 09:53 instrumental
5. Pale Blue 08:19 instrumental
6. You Never Listened to the Birds 03:48 instrumental

Zenészek:

S. - minden hangszer








Érdekes, hogy mindössze néhány év leforgása alatt hogy előretörtek az undegroundon belül a post-black/shoegaze stílusban alkotó zenekarok, olyannyira, hogy ezeknek a neveknek a kiadványai kifejezetten exkluzívnak számítanak a kiadók berkein belül, egyfajta kitüntetett figyelemmel kísért csodagyerekekről van szó - amelyről azért természetesen megoszlanak a vélemények, hisz vannak, akik egyszerűen nem értik hogy mire fel ez a kiemelt státusz és számukra valószínűleg a black metál eme oldalhajtása túlzottan elüt a megszokott és általános konvencióktól, én viszont azon a véleményen vagyok, hogy ezek a még mindig egy kicsit újnak számító irányzatok az alkotói lehetőségeknek egy sokkal-sokkal szélesebb spektrumát képesek előállítani mind zeneileg, mind érzelmileg és mondanivalót tekintve, hisz ha belegondolunk a hagyományos black metál viszonylag szűkre szabott kereteibe, akkor egy egész más dimenziónak tűnik a post-black/shoegaze kísérletezősebb és nyitottabb/idegen hatásokat befogadóbb világa, azzal együtt, hogy az irányzat végpontjain természetesen nem csak a szinte álomszerű és a black metáltól elrugaszkodott előadókat találjuk, hanem azokat is, akik lényegében a tradiciók mentén haladnak, és igyekeznek mind hangzásban, mind felfogásban a black metálhoz közel maradni. Ez egy olyan tágan értelmezhető multiverzum, ahol a morózus black metál mellett megférnek akár a vonóshangszerek, akár az ambient elektronika, már-már chillout, de természetesen a post-rock-os gitárok minimalizmusa is...

A Hypomanie szellemi atyjáról, S. nevű művészúrról sajnos nemigen lehet fellelni információt, ami persze nem biztos hogy sajnos, hiszen nyilvánvalóan egy a személytelenség és arctalanság mögött meghúzódott koncepcióról van szó, ami által csak és kizárólag a zene kerülhet előtérbe. Persze nehezen hinné az ember, hogy az elbulvárodás rákfenéje felütné a fejét az undeground zenekarok köreiben, de végső soron ez is csak egy olyan dolog, ami által a zene is egy kicsit misztikusabbá, beleélhetőbbé válik. A Calm Down, You Were'nt Set On Fire immáron a harmadik nagylemeze a holland egyszemélyes zenekarnak, ami a mindössze másfél évvel ezelőtti A City in Mono-hoz hasonlóan szintén Valse Sinistre kiadványként látott napvilágot ezév áprilsában. Ahhoz a lemezhez nem volt szerencsém, de természetesen mire való a youtube ha nem arra, hogy az ember egy kicsit jobban képbe kerülve, villámgyorsan betekintést kapjon bizonyos hangzóanyagokba...És arra a megállapításra jutottam, hogy az ott hallottakhoz hasonlóan a Calm Down, You Were'nt Set on Fire is nagyjából azon a mezsgyén mozog mint elődje, határozottan egyéninek tűnő istrumentális zenei világgal és atmoszférával, azaz a legtöbb stílusbeli kiadványhoz képest én sokkal inkább gondolom a Hypomanie zenéjét szelídebbnek, barátságosabbnak, édeskésebbnek, és ezekkel együtt ötletesebbnek, kigondoltabbnak is, ami persze lehet hogy csak az én személyes benyomásom, és az alkotó pont ellentétes hatásúnak szánta a zenét, hisz a kíméletlenebb black metálos megnyilvánulások csak nyomokban képviseltetik magukat a lemezen (Pale Blue), ellenben ez a szinte fátyolként a szerzeményekre simuló álomszerű atmoszféra sokkal inkább képes lehet megragadni a hallgatót, és bizony napokra-hetekre magába szippantani...Mindamallett, hogy süt a beletörődés és a búskomor melankólia is ezekből a szerzeményekből, amiből igazából egy pozitív aspektus ami lecsapódik a zenehallgató számára. Talán ezért tűnik fénnyel telinek és pozitívnak ez a közel sem biztos hogy annak szánt zene, semmint a lelki és létbeli nyomorunkból fölfakadónak... Elsősorban tehát hangulati oldalról gondolom ezt a lemezt párját ritkítóan erősnek - kicsit párhuzamot vonva a tavalyi Cold Body Radiation lemezzel -, magát a Hypomanie zenéjét pedig unikálisnak, ami azért nagy szó, mert a post-rock/shoegaze/blackgaze stb. zenéket magába tömörítő színtéren elképesztően sok azonos hangzású zenekar tevékenykedik, ebből a gigantikus masszából pedig kiemelkedni bármilyen tekintetben egyre inkább nem egyszerű, ráadásul mindezt a "hőfokot" csak az instrumentumok segítségével sikerült elérnie a Hypomanie-nek, ami nagy szó és külön emeli a kiadvány értékét!

Azt kell hogy mondjam (illetve nem kell, ám meggyőződésem!), a Calm Down, You Were'nt Set on Fire az irányzat igazi ékkövének számít az idei felhozatalt tekintve, olyannyira, hogy a Lantlos, az Alcest, valamint a Les Discrets idei lemeze mellett mindenképpen a negyedik legfontosabb kiadvány véleményem szerint a Hypomanie-é, persze nem feltétlen ebben a sorrendben...Pont az a minőség, amit a stílus hívei elvárhatnak egy post-black/blackgaze kiadványtól! Persze nem hibátlan az anyag, bár sokat elmond az elégedettségem fokáról hogy mindössze csak technikai oldalról tudok kukacoskodni, hiányoltam ugyanis egy kicsit a mélyeket a szerzeményekből, másrészről a dobokat is egy kissé statikusnak, önismétlőnek, egysíkúnak találtam - amin nem csodálkozom, hisz nyilván digitális hangzású programozott dobokról van szó - ezeket a kis apróságokat leszámítva viszont hihetetlenül bejött ez a szelídebb, édeskésebb, álomszerűbb atmoszféra, amit a Calm Down, You Were'nt Set On Fire-ön hallottam, már-már relaxációszene hatással volt rám... Szóval új utakat nem tör magának a Hypomanie, még csak kísérlezetősebbnek sem mondanám S. művészurat az átlaghoz képest hisz a nevesebb post-rock zenekaroktól a lényeges fogásokat elsajátította, viszont amilyen hangulati töltettel sikerült felruháznia ezeket a szerzeményeket, na abban nagy a Hypomanie! Egyébiránt pedig letölthető az anyag a kiadó hivatalos oldaláról, szóval pillanatok alatt a magáéve teheti a lemezt minden érdeklődő, amire csak buztítani tudok mindenkit!

Értékelés: 9.4/10
Szerző: Fehér Balázs