Ahogy a hazai (rock)sajtót nézegetem, nem jelenthetjük ki karakterisztikusan, hogy a tatabányai Agregator az elkényeztetettje lenne. A helyzet pedig az, hogy ez súlyos mulasztás a részünkről, a banda ugyanis jóval több figyelmet érdemelne.

Az Agregatorról mindenképp tudni kell, hogy ’97 óta létezik, bemutatkozó anyagát (Puszta lét demo) az ezredfordulón ismerhette meg a haza. Első teljes albumuk, A semmi ágán címmel 2003-ban jelent meg, de az igazi ismertséget talán a további három évvel későbbi Szürkület hozta meg. Nem olyan bandáról beszélünk tehát, amelynek több jelene van, mint múltja. Rengeteg munka van benne és mögötte, és nemrég ismét letett valamit az asztalra. Nem kell varázsgömbbe sem néznem, hogy az Agregatornak szebb jövőt lássak, elég belefülelni a tavaly megjelent harmadik lemezbe, az Emberségbe.

A banda extrém, ugyanakkor dallamos muzsikát játszik, amely helyenként melankóliába hajlik és a göteborgi death eszmeiségét is eklatáns módon magán viseli. Tartózkodnék azonban a „melodic death” kifejezés alkalmazásától, az Agregator zenéje ugyanis jóval több annál, jóval több stílusjegyet hordoz; a death erőszakosságát, a doom nyomasztó terhét, a dark rock komor homályát, a gótikus zene keserédességét és a hard rock melódiáit egyaránt.

Erős, határozott vonalakkal vázolja fel a lemez sötét hangulatát a nyitó Éjfél felé. A korábbi anyagokhoz képest valamelyest háttérbe szorult a klasszikus rockos vonal a dalszerkezetben, a durva death bázisú riffek viszont világos kontrasztokat adnak a kényelmetlen atmoszférájú akkordoknak és a dallamos kórusnak, amelyben a Turbo-s Tanka Balázs segíti Tasst. A hangzás a korábbiakhoz megszokott módon vastag, ám lényegesen letisztultabb, mint például a Szürkületé, holott annak a felvételei is az Audioplanetben készültek, Jaya Hari das irányításával.

Apropó, Szürkület! A korong megjelenése óta történt némi személyi változás a zenekarban. Preil Tibor gitáros helyére Loderer László került a szintén tatabányai Killing Artból, Boros Péter székére pedig Erdei Attila, a nagyigmándi Amphoteros dobosa ült. A átalakulás – emberi oldalát tekintve bármily szomorú dolog is – zeneileg határozottan jót tett az Agregatornak.

Az anyag az uralkodó középtempók ellenére a folytatásban sem válik unalmassá vagy csalódássá. Skandináv eredetű masszív és súlyos muzsikát kapunk míves veretű gitárdíszítésekkel – amelyekben érzésem szerint tisztán kivehető a Paradise Lost, a My Dying Bride, a Katatonia, az Amorphis vagy a November’s Doom tisztelete –, valamint erős, jól felépített kórusokkal. A nóták alapvetően szigorúbbnak tűnnek, és ezúttal még több dark és gót hatás érezhető bennük, különösen az ének vonzatában. Tass hangja mára magabiztosabbá, karakteresebbé lett, és ebbe a karakterbe jól illenek a változatos, teátrális előadásformák, a szenvelgő, kísértő suttogástól a reményvesztett, fáradt beszédhangon át tehetetlen düh ordításáig. A szöveg az Agregator muzsikájának lényegi alkotóeleme, a felvétel talán ennek okán hegyeződik ki egy kicsit az énekre, ami még a sáv szárazsága ellenére sem zavaró, de Tass néhány decibellel lentebb is tisztán érthető lenne.

A dalokon jól hallható, hogy a két gitáros komponálta őket. A gitármunka abszolút dicséretre méltó, a két hangszer valami megfoghatatlan, hátborzongató feszültséggel teli atmoszférát varázsol. Belegondolni is rettentő, hogy mire lenne képes ez a muzsika egy billentyűs támogatásával. Dávid szólói is kiforrottabbak, a dalok a jól kitalált lírai koncepció okán pedig talán még elmélyültebbek. Akik ismerik az Agregatort, tudják, hogy a dalaik szövegei soha nem puszta szóhalmazok, hanem szólnak is valamiről, ezúttal az emberi érzelmek végleteit járják körül. A lemezen néhány vendégmuzsikus is hallható, a már említett Tanka Balázs mellett a Tesstimony-s Tóth Balázs és Rieckmenn Tadeusz a Dalriada-ból.

Az anyag kvalitása meglehetősen kiegyenlített és tömör, nem túl egyszerű dolog néhány tételt kiemelni belőle. A kiváló nyitó nóta mellett talán A skorpió útjának power dallamokkal életlenített brutális death muzsikája és szövegének fontos üzenete; a Mint tűz és a jég skizofrén önvallomása (amelybe egy kis black metal is belopózott, de külön köszönet Attilának, amiért a kórust az érzékletesebb hatás kedvéért nem blastbeatelte szét), valamint az élet lüktetését magában hordozó és irigylésre méltón ötletes címre keresztelt Létszomj lehet érdemes a külön említésre. Az Emberség lemezzel egy érett, határozott elképzeléseken álló, színes és színvonalas produkciót kaptunk az Agregatortól. A kockázatok és mellékhatások tekintetében azonban el kell mondjam, hogy nem tanácsos az anyagot túlzott töménységben magunkhoz venni, mert lassan oldódó depressziót okoz.