Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Lemezkritika » Cult of Dionysis - Alchemy 2011
Cult of Dionysis - Alchemy 2011

Kiadó: Saját Kiadás/Független
Web: Cult of Dionysis Facebook


Dalok:
1. Glorious Destruction
2. Damnation of the Modern Empire
3. Hammer of Thor
4. Inter-Dimensional Alchemy
5. The Pirate Life
6. Man Eating Lake
7. Doomstone


Zenészek:
Dionysis - Vokál, Dob
James Huff - Basszusgitár
Grayson Flippin - Ritmusgitár
Matt Dowling - Vokál





A Virginia-i Cult of Dionysis-ről nem hiszem hogy bárki hallott volna ezelőtt, számomra is új a zenekar, ami nem is csoda, ugyanis Alchemy című bemutatkozólemezük tavalyi keltezésű, és lévén hogy hogy csak egy fantázianéven futó kiadó áll mögöttük - Metalcult, ami egyben a banda maga, haha - így törvényszerű hogy még az internet szegmenseit sem tudta meghódítani a zenekar. Jellemzően államokbeli zenét nyom a Cult of Dionysis, saját bevallásuk szerint klasszikus rock és metálbandák hatottak rájuk, úgyhogy szó sincs kísérletező vagy különösképpen modern hangvételről, annál inkább hét olyan tombolós és segget szétrúgni kívánó szerzeményről, ami nem gondolkodik csak pusztít, ebben pedig kik mások is lehetnének a legjobbak és leghitelesebbek, mint az amerikaiak? A régi zenekarfotóikat elnézegetve amúgy kicsit olyan érzésem támadt mintha a 90-es évek gótikus színteréről csöppentek volna ide, első kislemezük ha hihetünk az erre muató forrásoknak még inkább e stílus jegyeit viselte magán, mondjuk akkoriban még hatan voltak, míg most négyen, ráadásul három új zenész is csatlakozott soraikba, így tulajdonképpen abszolút nem meglepő és hihetetlen a gyökeres stílusváltás.

A Glorious Destruction mélyről feltörő kezdése leginkább egy dallamos thrash/groove együttest vetít elénk, a vokalista Matt üvöltéseinek köszönhetően akár még modernnek is mondható az összkép, de semmiképpen sem a mai metalcore vagy thrashcore formájában, inkább valami Pantera-féle ösztönösebb zsigeri mocskot érdemes elképzelni, a gitárokban benne lakozik az ólomsúlyosság és a stoneres déi íz is, eképpen még a Down sem kizárható a kimértebb részeknél, ugyanis bőven vannak ilyenek is, jól ráérzett arra a Cult of Dionysis társulata hogy noha az ember leginkább a feltartóztathatatlanul támadó pusztító riffekre kiváncsi, azért nem árt a lassabb, kimértebb tételekkel nyomatékot, húzóerőt adni a muzsikának! A Damnation of the Empire a Black Label Society környékén keresendő, iszonyat vastagon megszólaló gitárokkal, vissza-visszatérő délies sludge témákkal, vokalistánk mondjuk egy kicsit gyengén áll az artikulálással, de amúgy nagyon jó maga a szerzemény még az önismétlő zakatolása ellenére is! A Hammer of Thor valahol a Metallica St. Anger-e környékén keresendő tiszta vokálmegoldásaival és hangulatával, legalábbis az első arcbamászó gitáros dörgedelemig mindenképpen, onnantól kezdve újra a groove-oké a főszerep, a dallamos szólógitár és ének időnkénti feltűnésével. Szeret amúgy üveghangozni Grayson Flippin szólógitáros, az Inter-Dimensional Alchemy pont egy ilyen jellegű átvezető, céltalannak céltalan, de legalább a stílus kötelező kellékét is letudta a banda! Sok újat ezek mellé nem lehet írni, szinte az egész lemeszen az említett elméletek érvényesülnek a gyakorlatban is, gyorsan lepörög amúgy a lemez, hét szám kábé 34 percben, ilyen tömény muzsikából azt hiszem ez pont rendben is van...

Tipikusan amerikai zene hallható az Alchemy-n, de szerencsére az a fajta, amit az ember nagyon-nagyon szívesen hallgat, nem hatja át a divat lélektelensége, ráadásul ha a Panterát, vagy akár a Sepulturát nem unod, akkor ezt sem fogod, lévén hogy azért nagy vonalakban ugyanazon recept szerint íródott az Alchemy is. A számok amúgy talán kicsit hosszúak, a szerzemények komplexitásának hiánya és a témák egyszerű vonalvezetése tulajdonképpen nem annyira indokolná az 5-6-7 perces számokat, de ez az egyetlen kiemelhető hibája a lemeznek, ami amúgy inkább szépséghiba kategória, ettől még ezek a Pantera, Sepu, Metallica, Lamb of God, God Forbid és Black Label Society stílusában íródott szerzemények komolyan sütnek és gyomron vágnak, egészen addig nem is vettem komolyan a bandát amíg úgy a negyedik számig el nem kezdtem elismerően bólogatni, és mondogatni, hogy na ez bizony metál, csupa nagybetűvel! Őrült jó dallamok, erő, húzósság, mintha csak dinamit robbanna alattunk! Gyönyörűen viszik tovább a Pantera The Great Southern Trendkill-jének hagyományait, talán még attól is érdekesebb és dallamosabb formában, csak így tovább...



Értékelés: 8.9/10
Szerző: Fehér Balázs

Social Sharing: Delicious Facebook Google Live Reddit StumbleUpon Tweet This Yahoo
Facebook Like:


Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Linkek

Hirdetés


Hirdetés



RSS Hírek