Total Cover Party - Kárpátalján elszabadult a pokol!
December 16-án, első ízben került megrendezésre az ungvári DMA - Death Metal Assault - szervezésében, a Total Cover Party nevet viselő rendezvény. Nagy izgalommal vártuk az eseményt, hisz a bandák neveinek kilétét mindvégig titokban tartották a szervezők, mindössze csak azt tudhattuk, hogy zömében death, black, thrash (Sepultura, Sodom, Slayer, Kreator, Paradise Lost, Death…stb.) metal feldolgozások fognak terítékre kerülni helyi, kárpátaljai zenekarok előadásában.
Nos, a szokásos 20 fős baráti társasággal vágtunk neki a péntek esti 70-km-es túránknak. Nem igazán foglalkoztunk a szakadó esővel, jó hangulatban telt az utunk. Igaz, néhány nem betervezett megálló miatt félórás késéssel érkeztünk, így sikeresen le is maradtunk az első banda előadásáról. Pedig én nem szeretek késni, de két órával a koncert előtt sem a helyszínen kolbászolni, mert várni jobban utálok, mint késni… De most az egyszer szívesen lettem volna pontos, mivel az első banda aprítása kib****szott nagy bemelegítőként szolgált. Állítólag egész jól tolták az Obituary - Redneck Stomp nótáját, meg a Sepultura Troops of Doom-ját is. Na, de késő bánat, majd máskor…
Szóval, érkezésünknél a beregszászi Aftermath vette éppen uralma alá a színpadot. A srácok már nem voltak számunkra ismeretlenek, hisz az idei Aréna fesztiválon is láthattuk Őket, és a tagok egyben gyermekkori cimborák is. A brigád nyitónótája a Sepultura-ától jól ismert Refuse/Resist volt. Szeretem a Seput és örültem is neki, hogy elhangzott a nóta, de a gyenge hangzás miatt az elején kissé nehezen oldódtam. Az énekből alig halottunk valamit és a hangszerek is kásásan szóltak, pedig Bakó Szása énekes/gitáros barátom, kiváló mély orgánummal van megáldva. A feszültségem viszont a második dalnál oldódni kezdett, hisz az egyik nagy kedvenc bandám, a Paradise Lost „Pity The Sadness” matériáját szólaltatták meg. Itt már nem igazán foglalkoztam a hangzással. Átadtam magam a buli hangulatának és sodort magával a nóta ereje, és eszemben sem volt a klub hátsó részében egy radiátorról punnyadva nézni végig a koncertet. Majd tovább fokozták a hangulatomat a Lost „As I Die” dalával. Mondanom sem kell: a Lost szerelmesei egyként énekelték végig a matériát a brigáddal. Zárásként még felcsendültek a Megadeth „Symphony of Destruction” c. nótájának zseniális akkordjai.
Az Aftermath produkciója után néhány perces átállás következett. Persze mi ezt a kevés időt kihasználtuk arra, hogy a klub hátsórészében szomjunkat oltsuk egy nagy pofa sörrel.
De még mielőtt tovább folytatnám a sztorizást, elárulom, hogy a több mint két órás program 9 blokkra volt felosztva. Aminek a lényege az volt, hogy több zenekar zenészei álltak egyszerre színpadon. Volt trióban-éneklés, gitáros csere... Például, a Castrum (17 éves zenekar) két oszlopos tagja: Cornelius (énekes/gitáros/zenekar vezető, és egyben a rendezvény főszervezője) és a dobos Zhenya több produkcióban is közreműködtek. Minden tiszteletem az Övék, nem volt egyszerű dolguk az est folyamán. Remekül teljesítettek!
Most pedig kanyar vissza a lényeghez. Valahol ott tartottam, hogy jött az átszerelés stb. Nos, jöttek a helyi zenekarok zenészei és pillanatok alatt szétkapták a közönséget, a Morbid Angel „Unholy Blasphemy” dalával, majd a "Seek & Destroy"-al, a D.R.I. "Thrashard"-jával, és a Sodom „Enchanted Land”-jének gyilkos akkordjaival. Ezeknél a daloknál már mindenkiből előtört a katarzis érzése, volt tombolás, hajrázás ezerrel. Én is pörögtem, mint béka a turmixban… De mégis az est legemlékezetesebb és legmeghatóbb momentuma a zenészek rövid megemlékezése, a 10 éve eltávozott Chuck Schuldinerről (R.I.P.) volt. Emlékére elhangzott a Lack of Comprehension klasszikus matéria, amit hatalmas ovációval fogadott a közönség. Felesleges kommentelnem, hogy ettől a pillanattól kezdve elszabadult a pokol. A nótát közösen énekelték, Phooey (Gaz-66 Intrusion) és a fentiekben már megemlített Cornelius. Öröm volt nézni a zenészeket, hatalmas odaadással, nagy beleéléssel, sugárzó tisztelettel játszották a dalt mindvégig. Kiváló volt.
A party nem csak a gyaluló thrash, death metalról szólt. Az Orden Nebes előadásában elhangzott a Judas Priest Diamond and Rust-ja, valamint Dickinson szólólemezéről ismert Tears of the Dragon c. szerzemény is. Jó volt.
A fülbemászó, kellemes akkordok után hatalmas zúzda következett. Szétdaraboltak mindenkit a sorra következő blokk nótáival. Jött a Deicide – Lunatic of God’s Creation, amit (a látványos kinézetű figura), Chepur adott elő. Nagyon precízen tolta a mérges hörgéseket, énektémákat. Majd az ős-Kreator Tormentor, valamint a Raining Blood brutális akkordjaival daráltak be a közönséget. Abszolúte nem gondolkodtam el azon, hogy „szeretem én egyáltalán a thrasht?”, mint ex-kolléganőm a minap egy kultikus thrash csapat koncertjén. Én tudom, s tudtam mindig is, hogy szeretem ezt a műfajt!
A gyilkos blokk után egy melodikusabb következett. Egy fél éve alakult csapat mutatkozhatott be első ízben a nagyérdemű előtt Kiss, AC/DC, Guns ’N’ Roses dalokkal. Egész jól tolták a talpalávalót, sugárzott belőlük a jókedv, az energia. Az énekes szerepét egy tüneményes hölgyike töltötte be, akinek különösen jól idomult a hangja a Guns - Paradise City c. nótához. A közönség is igen élvezte, vonatoztak. Igen, akár egy lagzin. Hát nem egy szokványos látvány rock koncerteken…
Ezen a partin minden szólt, ami metál. Többek közt szólt a Running Wild - Raging Fire- nótája, elhangzott a Helloween - Ride the Sky – slágere is, amit Zoya (ex-Salamandra) frontembere adott elő. Hú! De nem akárhogyan. A srác hatalmasat énekelt, a maga egyszerű kötött pulcsis megjelenésével. Élvezet volt hallgatni. De az igazi katartikus állapotot ezen az estén csak is a death, thrash feldolgozások tudták kiváltani a metálra éhes közönségből. Bedaráltak, meggyilkoltak mindenkit a még sorra következő brutális tempójú Morbid Angel "Day of Suffering", Destruction "Eternal Ban" szerzeményekkel. És az igazi csattanót persze a végére hagyták: Death "Zombie Ritual", Hypocrisy "Osculum Obscenum", Sodom "Persecution Mania", és a ráadás természetesen a Slayer "Raining Blood" nótája volt. Fantasztikusan éreztem magam!
Egyedül csak a hangtechnikusokra voltam pipa, megérdemelték volna, hogy jól a kezükre csapjunk valamivel… Nos, a fos hangzás ellenére én teljesen elégedett voltam. Elégedett voltam a zenekarokkal, a zenészekkel, a közönséggel, a több mint 200 fős összetartó rockerhaddal. Reméljük, hogy nem ez volt az első és egyben az utolsó ilyen kaliberű barátias jó hangulatú buli. És végezetül hatalmas köszönet jár Corneliusnak és persze a Death Metal Assault összes szervezőjének. Köszönjük!
Köszi Alka!
Nem ültem a radiátoron, de találtam valamit, vagyis valakit, aki régen igen https://www.facebook.com/home.php?ref=hp#!/photo.php?fbid=2087467365591&set=a.2087462925480.80640.1812408413&type=3&theater
egy radiátorról punnyadva nézni végig a koncertet. Majd tovább fokozták a hangulatomat a Lost „As I Die” dalával. Mondanom sem kell: a Lost szerelmesei egyként énekelték végig a matériát a brigáddal. Zárásként még felcsendültek a Megadeth „Symphony of Destruction” c. nótájának zseniális akkordjai. 
Roses dalokkal. Egész jól tolták a talpalávalót, sugárzott belőlük a jókedv, az energia. Az énekes szerepét egy tüneményes hölgyike töltötte be, akinek különösen jól idomult a hangja a Guns - Paradise City c. nótához. A közönség is igen élvezte, vonatoztak. Igen, akár egy lagzin. Hát nem egy szokványos látvány rock koncerteken… 
