Új mederben az Ezüst-Patak, avagy akusztikus lemezelőzetes koncert az Aranytízben
Nem mindennapi élményben lehetett részük azoknak, akik 2011. november 12-én ellátogattak az Aranytíz Művelődésiházban. Az Ezüst-Patak zenekar egy egészen különleges koncerttel lepte meg közönségét.
Az állólámpákkal, kis asztalokon lévő gyönyörű borokkal és poharakkal díszített színpad már első pillantásra magával ragadott, aztán ahogy tovább ízlelgettem a látványt (hm, elég paradox, nemde?), egyszer csak Pivarcsi Gábor jelent meg, leült a hatalmas versenyzongorához, és lendületes játékával kezdetét vette az akusztikus lemezelőzetes koncert. Amíg Pívi játszott, a többiek is színpadra léptek, „magukhoz ragadták hangszereiket” és szerintem a legnagyobb változáson átesett dallal, a Belső lánggal kezdtek. Még érdekesebbé tette Perger István ’Guszty’ ütő hangszeres játéka, aki a koncert egésze alatt kísérte a zenekart, melynek férfi tagjai elegánsan egységes sötét öltözetben léptek színpadra, míg Rémi Tünde énekesnő egy hosszú vörös, combközépig sliccelt ruhát választott, amely kiemelte kecses alakját és gyönyörű lábait. Mondhatom, igazán nagyszerű audiovizuális élményben részesülhettek a közönség női és férfi tagjai egyaránt az este folyamán.
Miután meghallgathattuk Héri Attila kirobbanó dobtémájával kezdődő Karácsonyi dalt, Gabrieli Richárd énekes-gitáros színpadra szólította az első vendéget, Lőrincz Györgyöt, aki szenvedélyes elektromos szaxofon játékával kápráztatott el bennünket a Szenvedély című dalban, ami szerintem az egyik legkülönlegesebb darab volt a koncerten a Vágyak után, de erre még később visszatérek. Különleges volt az új hangszerelést illetően is, amelyben felettébb tetszett Szécsi Attila érzéki hegedűjátéka, és különleges volt, mert ettől a daltól kezdve véltem felfedezni a színpadra befolydogáló felszabadultság-érzetet. A zenészek arca felragyogott ennek az érzésnek a mosolyától, érzékelni lehetett a színpad felől áradó energiát, amit az a tudat biztosított a zenekar számára, hogy nincsenek a „géphez kötve”, felszabadultan, afféle örömzenélést valósíthatnak meg. Mindenki beleépíthette a mondanivalóját a dalokba, éppen az aktuális lelkiállapotának megfelelő érzéseit oszthatta meg a közönséggel, ezáltal az érzelmek sokszínű kavalkádjának lehettünk tanúi a koncert folyamán.
A következő vendég, Erdélyi Claudia fekete-vörös öltözetben körülbelül a koncert felénél lépett színpadra, a Változás című dalban énekelt, melynek eleje meglepően ismerősen csengett, majd így akusztikusan is hozta azt a „zúzást”, amit annyira szeretek benne. Ezután következett, a már korábban említett Vágyak, ami számomra a második legnehezebben felismerhető dal volt a Belső láng után, hogyha csak az elejét tekintem, amíg nem lép be az ének. Hallgattam, ismerős, ismerős, de nem tudom, hogy melyik dal lehet. Aztán rájöttem, hogy Pívi játssza zongorán azt a dallamot különböző díszítésekkel megspékelve, amit Ricsi szokott gitáron. És mivel a jóból ugye sosem elég, Lőrincz György ebben a dalban is csodálatos dallamokkal hagyott nyomot maga után, hogy Ezüst-Patakos berkeken belül maradjak. De ha már itt tartok, akkor abból az következik, hogy igen, a Gyönyörűség című dalról fogok beszélni, ami több szempontból is különleges szerepet tölt be a zenekar életében. Először is ebben a dalban minden hangszer szólórészhez jut, minden zenész megmutathatja virtuozitását, és hogy őszinte legyek, legnagyobb örömünkre nem is fogták vissza magukat a srácok. Másrészt pedig ezt a dalt a szerelem alkotta, no de most nem a klasszikus értelemben vett szerelemre gondolok, hanem a szülő és gyermeke között lévő kötelékre, ami az egyik legerősebb érzés a világon (állítják azok, akiknek már van gyermekük, de erről én majd csak jó pár év elteltével alkothatok véleményt.) Velem ellentétben azonban Szécsi Attilának már nem kell várnia, mivel pár nappal a koncert előtt tudta meg, hogy hamarosan Ő is megtapasztalhatja ezt az érzést, ugyanis a menyasszonya kisbabát vár. Ricsi ennél a dalnál osztotta meg a hírt a közönséggel, és gratulált Attilának, így ez a dal aznap értük szólt. Végül utolsó dalként a Csángó leányt hallgathattuk meg, ami után a közönség hatalmas tapsviharban tört ki, megköszönve a zenekarnak a csodálatos koncertet. Persze felhangzott a „Vissza Vissza!”, „Ezüst-Patak!”, „Gyertek vissza!”, mely kéréseknek a zenekar eleget is tett. Visszajöttek a színpadra, hogyha egy dal erejéig is, de tovább muzsikáljanak nekünk. Ricsi a Szabad élet című dal előtt felkérte Erdélyi Claudiát, hogy menjen fel a színpadra énekelni, és Lőrincz Györgyöt, aki olyan bámulatosan fantasztikus „csodát tett”, hogy csak ámuldozni tudtam, és ezzel nem voltam egyedül. Nem hittem volna, hogy elektromos szaxofon ilyen hangot ki tud adni, mivel azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy elektromos szaxofon, de ez csak az én tájékozatlanságomat tanúsítja, tehát ismét tanultam valamit.
Lenyűgöző műsort láthattunk a zenekartól, amely után sorsolást tartottak a karszalagok sorszáma alapján. 25 szerencsés nyertes egy sorszámozott CD-t kapott ajándékba, ami 4 dalt tartalmaz, ízelítőül a készülő akusztikus lemezről, ami elvileg tavaszra készül el a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és egy magánszemély támogatásával. A legtöbben dedikáltatták a CD-ket, rengetegen gratuláltak, fejezték ki elismerésüket a zenekar tagjainak, akik mosolyogva, örömmel fogadták a dicséretet, és mindenkihez volt egy-két kedves szavuk. Hogy szummázzam az estét, nem bántam meg, hogy elmentem, mivel szerintem ez volt az Ezüst-Patak zenekar életének eddigi legjobb koncertje. És mivel nagyon szeretem az idézeteket, ezért Erich Maria Remarque német író gondolataival zárnám soraimat: „Varázsereje volt a zenének. (...) Mindent kitágított és színpompássá tett, mintha az élet sötét árja zúgna benne, nem volt többé sem teher, sem határ, nem volt egyéb, csak fény, dallam és szerelem.”