James Kottak nem tartozik az enervált, háttérben meghúzódó dobosok közé, ilyen téren sorstársa még Tommy Lee (aki sógora is egyben), Mike Portnoy vagy épp Lars Urlich. Valamint azon ütősök sorát is erősíti, aki a bőrök mellett a gitárokkal is jól bánik, mint például Dave Grohl.

A Scorpions, a Warrant, a Kingdome Come és még sok más helyről ismert Kottak egy hiperaktív, csupa szív ember, igazi R&R arc. Nem is adhatott volna megfelelőbb címet önálló zenekara újabb albumának, mint a Rock & Roll Forever. Ő egy ízig-vérig amerikai fickó, aki minden mozzanatát kiélvezi hovatartozásának. És ez a dalokban abszolút visszaköszön

Zenekarát - mely a KrunK nevet viselte eredetileg - Athena Kottak (James neje) dobos, Johnny Lucas gitáros és Price Vernon basszer alkotja. James a hathúros pengetésén kívül persze a hangszálait is rezegteti. Igazi örömzenélés folyik a Kottak műhelyben, ami akkor is magával ragad, ha a zene nem is kap el egyből. A pali nem csak megéli, hanem maga a rock & roll.

A nem túl eredeti, de annál kifejezőbb borítóval ellátott album mind a 10+1 dala a személyiségéből fakadó szertelenséget, életörömöt, de akár mondhatni lököttséget tükrözi. Úgy definiálják magukat, hogy „a Cheap Thrick találkozik a Green Day zenéjével”, ami valamennyire helytálló, de megemlíthetjük még a Sum41 és a Wheatus nevét is, vagy akár egy sor amerikai pop-punk bandát, illetve Avril Lavinge is eszembe jutott némely résznél. Nincs nagy megfejtés a muzsikában, és errefelé nem is nagyon kajálják a népek, ettől függetlenül vidám perceket idéz elő mind a csapat, mind a jelenlegi dalcsokor egyaránt.

Rock & Roll Forever, így kell indítani egy lemezt. Lendületes, fogós, jó kis húzónóta. Fiatalos attitűd jellemzi a Where You Wanna Go című nótát, simán elférne az amerikai rádiók műsorában. Mástól kicsit furán hangozhatna a Don’t Wanna Go Home sorok kiéneklése így ötvenfelé, de Kottak úr életre kelti a dalt, mondhatni hiteles. Lehet, hogy csak mesél, vagy emlékezik, mégis üdítő a hatás. Mellesleg, igazán dallamos, újfent fiatalos dal.

A soron következő, már korábbról is ismert megklipesített Sunset Blvd-ról könnyű kitalálni, miről szólhat. Azért, itt már kicsit egysíkúvá kezd válni az album. A nem túl változatos hangszín, az ismert akkordok valami új után kiáltanak, amit a kissé morcosabb Scream With Me-ben meg is kapunk. A minimál dallamokat hozó nóta, enyhe klasszikus punk beütéssel, közepén a nem várt leállással jót tesz az album menetének. Ez a szám is, ahogy igazából az összes többi, igazán élőben, egy klubban tud nagyot ütni, ott képes a felszabadultságot átadni.

Semmi érzelgősség, semmi meghatottság nincs a cím ellenére a Daddy U R My Star dalban. Nem tér el a többi szám jellemzőitől, sem zeneileg, sem szövegileg. Azaz nincs túlbonyolítva, sőt a sorok itt-ott kissé gyermetegek lettek. Karcosabb, vadabb tétel a Super Pricks. Sajnos gyorsan emészthető, túl jellegtelen, nem érződik az a szemtelenség, vadság, ami a célja lenne.

A néhol vicces artikuláció, és a jópofa szöveg, a jobb dalok közé emeli a Drunk Unkle Pete tételt, azonban ez sem segít feledtetni, hogy egyre laposodik az album. A Class Of 3000-nél is az az érzésem, hogy ezek a dalok 2000/2001 körül fiatalabb bandák és énekesek lemezein már elhangzottak. A keverés és a hangzás is csak erősíti ezt az érzetet. Stílszerű lezárás a Time To Say Good Bye, ami nem az a könnyes, búcsúzós dal, inkább amolyan autókázós fajta, kellemes dallamokkal.

A végére még odaillesztettek egy Scorpions feldolgozást. Egy régi sikerdalt a Holiday-t dolgozták fel. Meglepően ügyes és tiszteletteljes munkát végeztek, Kottak szikárabb hangján sem szól furcsán. Főleg (már vártam is), miután beindulnak, a saját jegyekkel felruházott verzió új értelmet nyer. Remek átiratot tártak elénk, igaz itt mutatkozik meg a különbség dalírói képességben, ugyanis a Rudolf Schenker/Klaus Meine szerzemény messze kiemelkedik a lemez többi dala közül. Viszont, ahogy átdolgozták, jó példa arra, hogy van saját arculata a zenekarnak.

James Kotak élőben egy elsöprő személyiség, aki egyből magával ragad. Lemezen sajnos ez nem tükröződik igazán. Nem tudom, lehet-e a Scorpions után egy karriert erre a fajta zenére építeni, az viszont biztos, hogy az élő fellépéseiken a buli-hangulat az első megszólaló hang után adott. Még ha a dalok a hangzóanyagon nem is hengerelnek igazán, nem kétséges, hogy megtalálják a közönségüket.

Értékelés: 7/10

Szerző: Rózsa László -lecgó-